Határtalanul a Felvidéken

Intézményünk sikeres pályázatot nyújtott be, így 22 diák és 3 fő pedagógus vehetett részt a Határtalanul! - Szlovákiai körút- tanulmányi kiránduláson 2023.május 30. és június 4. között. 

 

Első nap:

Május 30-án kedden 6 órakor indultunk a nagykanizsai Lovászbusz autóbuszával Szlovákiába. Rövid megállókat tartva értük el a határt. Mikor Szlovákiába átértünk, látogatást tettünk Buzicán a magyar nyelvű általános iskolában. Gyönyörű környezetben tanulnak az ottani diákok. Tanulóinknak az iskola állatfarmja és tava tetszett a legjobban. Kassán csatlakozott hozzánk az idegenvezetőnk Balázs Viktor, aki mindvégig sok érdekes tájékoztatóval látott el minket.  Délután Kassa nevezetességeivel ismerkedtünk, felkerestük a Szent Erzsébet-dómot, a Rodostói házat és a Márai Sándor emlékházat. Első koszorúnkat a dómnál Rákóczi Ferenc emléktáblájánál helyeztük el. Első szállásunkat Eperjesen foglaltuk el.

Második nap:

Bártfa főterén sétálva, megcsodáltuk a középkori házakat. Sajátos hangulata van a városnak, ami mindenkinek nagyon tetszett. Innen Bártfafürdőre vitt az utunk, ahol a skanzent néztük meg és megkóstoltuk a hagyományos kerek ostyát, idegenvezetőnk nyelvtudásával sokféle ízesítésű ostyát vásároltunk, gondolva az otthoni családtagjainkra is. Innen Eperjesre mentünk vissza és egy városnéző sétát iktattunk be. Késő délután felkerestük a hegyoldalban található Petőfi Sándor, Tompa Mihály és Kerényi Frigyes költőversenyének helyszínét. A nap végére jól elfáradtunk.

Harmadik nap:

Napunkat természetjárással töltöttük. Reggeli után indultunk a Tátrai Nemzeti Parkhoz tartozó Dobsinai jégbarlanghoz, amely 2000 óta a világörökség része.

barlang hossza 1483 m, s egy 21 km hosszú barlangrendszer részét képezi. A barlang levegőjének hőmérséklete 0 °C, jégrétegeinek vastagsága 30–40 m.

Különlegességét, a ma is folytatódó jégképződést az okozza, hogy bejárata a barlang legmagasabb pontján van, csaknem ezer méter tengerszint feletti magasságban, ezért a barlangi levegő legmelegebb része folyamatosan kiáramlik a barlangból, amennyiben a külső hőmérséklet alacsonyabb, és helyébe a hidegebb, nehezebb levegő áramlik be. A barlang bejárata északra néz, napfény soha nem éri. A barlang így tulajdonképpen egy jégverem, amely megőrizte a jégkorszak idején keletkezett jégtömböt, sőt az telenként tovább gyarapszik.

Buszunkat a völgybe hagyva sietős léptekkel közelítettük meg a jégbarlangot. Amennyit mentünk felfelé, annyit lépcsőztünk lefelé a barlangban. Csodálattal töltött el minket a látvány! Mindenütt jég, olyan volt, mintha egy jégkastélyba érkeztünk volna, hófehér jégfüggönyök, vastag jégpáncél és a 96%-os pára- tartalmú levegő mindenkinek kitisztította a tüdejét.

A barlangot elhagyva Tarajkán sikló vonatoztunk, majd gyalogtúrával felkerestük a Tar-pataki vízeséseket. Mindenki sikeresen teljesítette a hosszú túrát, így megcsodáltuk mind a négy vízesést: a hosszút, az eldugottat, a kicsit és az óriást. Visszasétáltunk a buszhoz és Besztercebánya felé vettük az irányt, mert ott volt a következő szállásunk.

Negyedik nap:

Ezen a napon Besztercebánya és Selmecbánya nevezetes épületeivel ismerkedtünk, sokat megtudtunk a középkori bányavárosokról. A nap zárásaként felmentünk Európa egyik leghíresebb Kálváriájához. Későn értünk a szálláshelyünkre, Nyitrára.

Ötödik nap:

Reggeli után Nagyszombatra utaztunk, a város központjában tett sétánk során gyönyörű templomokat, tereket láttunk. Délután Csejtén bevettük a várat, Báthory Erzsébet legendás történetét is meghallgattuk. A zsérei tájházban tett látogatásunk után Alsóbodokon Esterházy János emléke előtt tisztelegtünk.

Hatodik nap:

Utolsó napunkat Magyarország egykori koronázó fővárosában, a Duna partján fekvő Pozsonyban töltöttük. Megnéztük a Szent Márton dómot, az Óvárost, átsétáltunk az Új-Hídon.  Rövid szabadprogram után elindultunk Magyarország felé. Este érkeztünk haza. Az autóbusszal megtett sok kilométer, a lábunkkal lejárt több tízezer lépés, a rengeteg tájképi és városképi látvány teljesen birtokba vett minket. Életre szóló élmény volt ez a tanulmányi kirándulás. Köszönjük a lehetőséget, és minden szervezőnek a munkáját, hogy biztosították számunkra a részvételt ebben a nagyszerű programban!

Sármelléki 7. osztály és osztályfőnökük: Mátrai Istvánné

Kapcsolódó galéria

Határtalanul a Felvidéken

Pályázatok

petőfi 200
magyar falu
Okosan a pénzzel
Határtalanul
magyar kormány támogatása
csodaszarvas