Egészséghét

2022. november 21-25. között tartottuk hagyományos "EGÉSZSÉG" témahetünket. Testi és lelki egészségük megóvása, kiteljesítése érdekében egész héten változatos tevékenységekben volt részük tanulóinknak.

A hét indításaként a Keszthelyi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakemberei a 6. és 7. osztályosokat "Szabadítsátok ki Gordont!" interaktív bűnmegelőzési játékkal, a 8.osztályosokat előadással vezették be a biztonságos internethasználat világába. 

Szerdán "Mozdulj meg!" névvel együtt sportoltak a tanórák közötti szünetekben a felsős, majd az alsós diákok.

Csütörtökön a Keszthelyi Család- és Gyermekjóléti Központ óvodai- és iskolai szociális segítői vezetésével lelki, emocionális és szociális egészséget érintő beszélgetésben és játékban vettek részt tanulóink. Oldott hangulat jellemezte a foglalkozásokat.

Az alsó tagozatos diákok részére a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Zala Megyei Területi Szervezetének szakemberei tartottak érdekes, élménydús foglalkozásokat. Örömmel és aktívan tevékenykedtek a gyerekek és emlékeztek a tavalyi tanév során hallott ismeretekre is. Köszönjük az Egészségügyi Szakdolgozói Kamara segítségét, immár második alkalommal látogattak el hozzánk, nagy élményt adva diákjainknak.

A témahét befejezéseként, a felső és alsó tagozatosok vetélkedőn mérhették össze a megszerzett tudásukat. A vetélkedő játékos feladatai teljes szinten átmozgatták a gyerekek értelmi, érzékszervi, manuális képességeit. Az alsó tagozatosok a nagycsoportos óvodásokkal közösen, vegyes csapatokban, egészséghez kapcsolódó, játékos és mozgásos feladatokban versengtek. A modern tánc szakkörös lányok tánca megalapozta a jó hangulatot és meghozta a mozgáshoz való kedvet. Vidáman, lelkesen, egymásért szurkolva - nem kis hangerővel 😉- teljesítették a kihívásokat. A verseny végén mindenki édes, ám egészséges jutalomban részesült a diákönkormányzat jóvoltából. Örülünk, hogy nagyszerű délutánt töltöttünk el együtt.

Aktívan, változatos programokkal telt és jó hangulatban zárult a hét. Köszönjük szépen a segítséget a szakembereknek, kollégáknak, iskola dolgozóinak!

Köszönjük a nagyszerű élményt a szakembereknek! Jövőre is érdeklődéssel várjuk a foglalkozásaikat!

Kapcsolódó galéria

Egészséghét

Pályázatok

magyar falu
magyar kormány támogatása
csodaszarvas
Okosan a pénzzel
petőfi 200
Határtalanul