BOLGÁR TÁBOR 2025.

Iskolánk nemzetiségi oktatásban tanuló diákjai közül 21 tanuló vett részt a bolgár napközis táborban  június 23-27. között.

Az idei bolgár nemzetiségi táborban ismét kiemelt szerepet kapott a játék mellett az élményszerű tanulás, valamint a szókincs és a Bulgáriával kapcsolatos ismeretek bővítése. A közös, csapatban végzett tevékenységek során nemcsak a nyelvi és kulturális tudásuk gazdagodott a résztvevőknek, hanem fejlődött szociális készségük, kézügyességük és mozgáskultúrájuk is.

Különleges programként Hábli Olga néni vezetésével bőrkarkötőt készíthettek a táborozók, míg Horváth Szilárd fúvós hangszerek bemutatása után a cajon dobot ismertette meg velük, majd - egy kis alkalmi együttesként - ritmushangszereken játszva egy közös zenélésre is sor került .

Két délután kirándulással telt: ellátogattak  a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumba,  majd Keszthelyen egy kellemes sétahajózáson vettek részt tanulóink. 

A hét zárásaként minden csapat ajándékot vehetett át a heti szorgalmas munkájáért.


Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Gena Andreának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nemzetiségi támogatások osztályának munkatársainak, akik hozzájárultak a tábor megvalósításához. Hálásan köszönjük Sármellék, Szentgyörgyvár és Zalavár községek polgármestereinek, hogy a kirándulás során támogatták a gyermekek utazását. Külön köszönet Lívi néniéknek a finom ételekért, valamint Antoniya néninek, Zsuzsa néninek, Anita néninek és segítőiknek az áldozatos munkájukért.

 

Kapcsolódó galéria

BOLGÁR TÁBOR 2025. június 23-27.

Pályázatok

magyar kormány támogatása
Határtalanul
petőfi 200
csodaszarvas
magyar falu
Okosan a pénzzel