Bolgár napközis tábor

A nemzetiségi oktatásban tanuló diákok közül 21 tanuló vett részt a bolgár napközis táborban. Az idei táborban is hangsúlyt fektettünk a játékosságra, élményszerzésre a szókincsük és Bulgáriával kapcsolatos ismereteik bővítése folyamán. Bolgár néptánc lépéseinek tanulásával mozgáskultúrájuk, az anyanyelvi ismereteik, a bolgár szókincsük gyarapítása mellett szociális készségük és kézügyességük is fejlődött.

Bolgár napközis tábor 1. nap

Csapatalakítás után elkészítették zászlajukat, címerüket és a menetlevelet. Tízórai után bemutatták "csapatjelképeiket", majd Bulgária nemzeti jelképeivel, földrajzával foglalkoztunk. A délelőtt folyamán bolgár és magyar nyelven is megismerkedtek a mesével, amivel a hét folyamán foglalatoskodtunk. Délután a Balatoni Múzeum Gyermekjátékok kiállítása keretében régi idők játékait láthatták és néhánnyal játszhattak a gyerekek.

Bolgár napközis tábor 2. nap

Bulgária fővárosa, Szófia, valamint Plovdiv, Várna és Rila nevezetességeivel ismerkedtek a gyerekek.  Interaktív táblán térképismeretet gyakorolhattak, további bolgár városok jellemzőit hallhatták Raya nénitől. Folytatódott a mese olvasása, feldolgozása a nap folyamán.  Délután a sportos játékok mellett a mese szereplőinek bábján dolgoztak a tanulók. Jó munkáért a jutalom -finomság - ízletes szőlő volt.

Bolgár napközis tábor 3. nap

Délelőtt a bolgár népviselettel ismerkedtünk, majd ennek megfelelően színezték a gyerekek a mese szereplőinek ruháit. Két bolgár dalt is hallgattunk és dúdoltunk rajzolás közben. Elkezdtük a bolgár népi táncunk lépéseinek tanulását, koreográfiájának elsajátítását. Közben a kis kezek nagyon ízletes sopszka salátát is készítettek, amit az ebédhez fogyasztottunk.  Délután betekintést kaptunk a madárgyűrűzés folyamatába a Fenékpusztai Madárgyűrűző és Madármentő Állomáson.  Nagyon ügyesen dolgoztak a gyerekek, meg is érdemelték a délelőtti túrórudi és a délutáni jégkrém nasit.

Bolgár napközis tábor 4. nap

Délelőtt a mese olvasása után a bolgár ünnepekhez, a nemzeti ünnepekhez kapcsolódóan kézműveskedtünk, zenét hallgattunk. Délután a Zalavár-Várszigeten lévő Történelmi Emlékparkban és a Kis- Balaton Házban mélyítettük meglévő ismereteinket és szereztünk újakat. Kincsvadászat és térképolvasás közben feltérképeztük a romokat és a közeli területet, birtokba vettük a játszóteret.

Bolgár napközis tábor 5. nap

Eljátszottuk az elkészített bábokkal az "Aki nem dolgozik, ne is egyék!"- című mesét, amivel egész héten foglalkoztunk.  Mi egész héten sokat tevékenykedtünk, ezt bizonyítja a kézműves termékek sokasága, szebbnél szebb dolgokat készítettek a gyerekek. A délelőttöt egy bolgár dal közös éneklésével- táncolással zártuk. Délután a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumban szereztünk új élményeket. Zárásként a csapatok ajándékot kaptak a lelkes, ügyes és kitartó munkáért. 

Tartalmas, élménydús, vidám hetet töltöttünk el együtt.

Kapcsolódó galéria

Bolgár napközis tábor

Pályázatok

Okosan a pénzzel
petőfi 200
Határtalanul
magyar falu
csodaszarvas
magyar kormány támogatása